Az izomerő mérési módszerei
Bár sok, az izomerő kifejeződését befolyásoló tényezőt az izomerő értékelésében érdekelt fitneszszakember nem tud ellenőrizni, számosat igen. Ezért az izomerő mérésére szolgáló specifikus teszt kiválasztása előtt a fitneszszakembernek több kérdést is figyelembe kell vennie, beleértve a teszt specifikusságát, a bemelegítési protokollt, valamint az izomerő tesztek időzítését és sorrendjét.
Az izomerő specifikussága
Az izomerőre ható mechanikai és fiziológiai tényezők előző tárgyalása alapján nyilvánvalónak kell lennie, hogy az izomerő kifejeződése az alkalmazott tesztre jellemző. Az olyan izomerő-tesztek használata, amelyek mechanikailag nem hasonlítanak a kívánt teljesítményhez, veszélyeztetheti az összegyűjtött adatok külső és prediktív érvényességét. Például az edzés és a tesztelési gyakorlatok közötti különbségek az alkalmazott izomösszehúzódás típusa (Abernethy és Jürimäe 1996; Rutherford és Jones 1986), a nyitott versus zárt kinetikus láncú mozgások (Augustsson et al. 1998; Carroll et al. 1998), valamint a kétoldalú versus egyoldalú mozgások (Häkkinen et al. 1996; Häkkinen és Komi 1983) bizonyítottan befolyásolják az izomerő növekedésének nagyságát az ellenállóképességi edzést követően. Ezért a fitnesz szakembereknek figyelembe kell venniük az alkalmazott erőpróbák mozgásjellemzőit; a mozgásoknak a következő mechanikai tényezők tekintetében hasonlónak kell lenniük a kívánt teljesítményhez (Siff 2000; Stone, Stone és Sands 2007):
Mozgásminták
- Mozgás összetettsége. Ez olyan tényezőket foglal magában, mint például az egy- vagy többízületi mozgások.
- Testtartási tényezők. Az adott mozgás során felvett testtartás diktálja az erőkifejtésért felelős izmok aktiválódását.
- Mozgástartomány és a hangsúlyos erőkifejtés régiói. A tipikus mozgások során egy ízület mozgástartománya változik, ahogyan a hozzá kapcsolódó izomerők és nyomatékok is. Ilyen információk a mozgás biomechanikai elemzéséből nyerhetők.
- Izomműködések. Ez a koncentrikus, excentrikus vagy izometrikus izomösszehúzódások végrehajtására vonatkozik. Mint korábban említettük, ezek az információk nem mindig intuitívak, és nem feltétlenül azonosíthatók a mozgáshoz kapcsolódó ízületi mozgás megfigyeléséből.
Erő nagysága (csúcs- és átlagerő)
Az erő nagysága az ízületi nyomatékokra, valamint a talajreakciós erőkre (GRF) vonatkozik a mozgás során. Ezt az információt biomechanikai elemzésekből nyerjük.
ERŐfejlődési sebesség (csúcs- és átlagerő)
Az erőfejlődési sebesség az ízületi nyomaték vagy a GRF kialakulásának sebességére utal.
Begyorsulás és sebesség paraméterek
A sport- és mindennapi mozgásokban általában mind a sebesség, mind a gyorsulás jellemzői változnak a mozgás során. A sebességet úgy határozzuk meg, mint azt a sebességet, amellyel a test helyzete időegységenként változik, míg a gyorsulás azt a sebességet jelenti, amellyel a sebesség időegységenként változik. Newton második mozgástörvénye (a = F / m) alapján a legnagyobb gyorsulások akkor figyelhetők meg, amikor a testre ható nettó erők a legnagyobbak. A legnagyobb sebességek azonban nem esnek egybe a legnagyobb gyorsulásokkal és így a legnagyobb nettó erőkkel sem (kivéve, ha a személy sűrű folyadékban, például vízben mozog).
Ballisztikus és nem ballisztikus mozgások
A ballisztikus mozgások azok, amelyekben a mozgás egy izomösszehúzódásból származó kezdeti impulzusból, majd az izom ellazulásából ered. A test mozgása a kezdeti impulzusból származó lendület eredményeként folytatódik (ez az impulzus-momentum kapcsolat). Ez ellentétben áll a nem ballisztikus mozgásokkal, amelyekben az izomösszehúzódás a mozgás során állandó. Ezek a mozgáskategóriák az idegrendszeri szabályozás különböző mechanizmusait foglalják magukban.
Ezeknek a mechanikai változóknak a figyelembevétele növeli az izomerő érvényes tesztjének kiválasztásának valószínűségét. A kutatók felvetették azt az aggodalmat, hogy az erőpróbákhoz kapcsolódó függő változók (pl. maximálisan felemelt külső terhelés, maximálisan kifejtett erő) és a teljesítményváltozók közötti kapcsolatokat ritkán értékelik ténylegesen (Abernethy, Wilson és Logan 1995; Murphy és Wilson 1997). Ezeket az összefüggéseket adott esetben az ebben a fejezetben tárgyalt egyes tesztekkel kapcsolatban tárgyaljuk.
Az izomerőtesztekhez használt felszerelés típusa jelentős következményekkel jár. Például az izomerő néhány tesztje elvégezhető gépi súlyokkal, amelyeknél a mozgás egy rögzített útvonal követésére van korlátozva, vagy szabad súlyokkal, amelyeknél a mozgás viszonylag kötetlen. A gépi súlyokkal végzett teszt azonban nem feltétlenül eredményezi ugyanazt az eredményt, mint a szabad súlyokkal végzett teszt. Cotterman, Darby és Skelly (2005) arról számoltak be, hogy a maximális izomerő mérésénél mért értékek mind a guggolás, mind a fekvenyomás során eltérőek voltak, amikor a gyakorlatokat Smith-gépen végezték, mint amikor szabad súlyokkal végezték. Az izomerő különböző típusú eszközökkel történő tesztelése jelentős szisztematikus torzítást visz be az adatokba, és ezért súlyosan veszélyezteti a mérések megbízhatóságát, valamint a külső érvényességet.
Melegítési megfontolások
A bemelegítést gyakran végzik az edzés előtt a teljesítmény optimalizálása és a sérülés kockázatának csökkentése érdekében (Bishop 2003, a és b; Shellock és Prentice 1985). Amint korábban említettük, egy izom erőképességét befolyásolhatja a korábbi összehúzódások befejezése, ami vagy az erő csökkenését (fáradás), vagy az erő növekedését (PAP) eredményezi. Valójában mind a fáradás, mind a PAP a vázizom-összehúzódás kontinuumának ellentétes végein található (Rassier 2000). Ezért az aktív bemelegítés részeként végzett gyakorlatok jelentősen megváltoztathatják az izomerő kifejeződését a teszt során.
A dolgozó izmok hőmérsékletének emelkedéséről számoltak be mind passzív (pl. külső melegítés), mind aktív (pl. specifikus gyakorlatok végzése) bemelegítő tevékenységeket követően (Bishop 2003, a és b). A megnövekedett hőmérsékletnek a maximális izomerő mérésére gyakorolt hatása azonban nem egyértelmű: egyes szerzők a maximális izometriás nyomaték növekedéséről számoltak be (Bergh és Ekblom 1979), míg mások nem tapasztaltak változást (de Ruiter és mtsai. 1999).
A sportolók bemelegítési rutinjában gyakran szerepelnek statikus nyújtások. A kutatók a maximális akaratlagos összehúzódások során az erő csökkenéséről számoltak be egy akut statikus nyújtást követően (Behm, Button és Butt 2001; Kokkonen, Nelson és Cornwell 1998), ami egyesek azt javasolják, hogy az erő- és teljesítményteljesítmények előtt a statikus nyújtásokat zárják ki a bemelegítési rutinból (Young és Behm 2002). Rubini, Costa és Gomes (2007) azonban nemrégiben módszertani problémákat állapított meg számos statikus nyújtással kapcsolatos vizsgálattal kapcsolatban, és arra a következtetésre jutott, hogy az izomerő befolyásolása általában olyan nyújtási protokollt követően figyelhető meg, amelyben sok gyakorlatot viszonylag hosszú ideig tartanak, ami ellentétes az általános gyakorlattal.Ezért a statikus nyújtások beillesztése az izomerő vizsgálatát megelőző bemelegítési rutinba megengedhető lehet, amennyiben a teljes nyújtási időtartam nem túl hosszú (ajánlott minden izomcsoportra négy gyakorlatsorozat 10-30 másodperces nyújtási időtartammal), és a gyakorlatokat következetesen végzik a későbbi vizsgálatok során.
Egyértelmű, hogy az erőpróbát megelőzően végzett bemelegítés jelentős hatással lehet az izomerő kifejezésére, ezért a vizsgálónak kellő figyelmet kell fordítania a bemelegítésre. Úgy tűnik azonban, hogy a bemelegítéssel kapcsolatos legfontosabb tényező a beépített gyakorlatok következetessége; az elvégzett gyakorlatok bármilyen változása veszélyezteti a teszt érvényességét és megbízhatóságát. Jeffreys (2008) a következő bemelegítési protokollokat vázolta fel:
- Általános bemelegítés. Öt-tíz perc alacsony intenzitású tevékenység, amelynek célja a pulzusszám, a véráramlás, a mélyizmok hőmérséklete és a légzésszám növelése.
- Speciális bemelegítés. Nyolc-12 perc dinamikus nyújtások végrehajtása, amelyek olyan mozgásokat tartalmaznak, amelyek a későbbi teljesítményhez szükséges mozgástartományon keresztül dolgoznak. Ezt az időszakot a mozgásspecifikus dinamikus gyakorlatok intenzitásának fokozatos növelése követi.
Tesztek időzítése és sorrendje
Kutatók arról számoltak be, hogy mind izometriás, mind izokinetikus körülmények között az erő kifejeződését befolyásolja a tesztek elvégzésének időpontja, a kora esti órákban nagyobb erőértékeket regisztráltak (Guette, Gondin és Martin 2005; Nicolas et al. 2005). Bár az e napszakos hatás mögött meghúzódó mechanizmusok nem tisztázottak, a következmény az, hogy a vizsgálónak figyelembe kell vennie a napszakot az erőtesztek elvégzésekor, és biztosítania kell a következetességet a teszt elvégzésekor a későbbi ülések során.
Az izomerő tesztje lehet egy a személyen végzett számos teszt közül. Ebben az esetben a fitneszszakembernek meg kell fontolnia, hogy az izomerő-tesztet hol helyezze el az akkumulátorban. Ez a megfontolás fontos, tekintettel arra a hatásra, amelyet az összehúzódási előzmények gyakorolhatnak az izomerő kifejezésére. Harman (2008) az energiarendszer követelményei és a tesztek készség- vagy koordinációs igényei alapján a következő sorrendet javasolta a teszteknek az akkumulátorban való elhelyezésére:
Nem fárasztó tesztek (antropometriai mérések)
Az ügyességi tesztek
Maximális teljesítmény és erő tesztek
Sprint tesztek
izomerő tesztek
. állóképességi tesztek
Fárasztó anaerob tesztek
Aerob kapacitás tesztek
A sorrend betartása maximalizálja az egyes tesztek megbízhatóságát.